Hírek
Utolsó lehetőség a mezőgazdasági gépek beszerzésére
Induló vállalkozások is pályázhatnak arra a mezőgazdasági géptámogatásra, amely másfél év után június közepén nyílt meg újból. A támogatott beszerzésre a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban, azaz 2013-ig már nem lesz lehetőség.
Az igények egy hónapig tartó befogadása július 15-én zárul a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. Az előzetes becslések szerint addigra 1500-2000 között lesz a beadott kérelmek száma - mondta Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke.
A június 15-én megnyitott pályázaton 25-35 százalék támogatás érhető el. A beruházás összes elszámolható költségének 25 százaléka, a kiemelten támogatott gépek esetén 35 százaléka igényelhető. A már megvásárolt gépekre utólagosan is lehet pályázni, de csak a gépkatalógusban szereplő gépekre vehető igénybe támogatás.
A legtöbb kérelem valószínűleg az utolsó héten érkezik majd, s mindegyiket postai úton, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon, a területileg illetékes megyei kirendeltségekhez kell benyújtani. Az agrárgazdálkodók összesen 30 milliárd forint támogatást igényelhetnek gépberuházásra, s ebből összesen 80-100 milliárd forint ilyen jellegű beruházás valósítható meg.
forrás: [origo] Üzleti Negyed